fesztiválhír

Sikeres főpróba a jubileum előtt – Sziget 2016 beszámoló (1. rész)

Szerda hajnalban véget ért a 2016-os Sziget Fesztivál, mely ismét látogatórekordot döntött, közel félmillió látogatót vonzva a világ gyakorlatilag minden tájáról. Bár még mindig van mit fejleszteni a fesztiválon, továbbra sem tudunk beállni a fikázók sorába, mert idén is az év legjobb hetét töltöttük a Hajógyári-szigeten.

Újdonságok, kisebb változások

A Sziget tartós sikerének egyik kevésbé szem előtt lévő eleme, hogy folyamatosan képes megújulni, hajlandó változtatni, mindezt pedig úgy teszi, hogy közben vannak olyan állandó dolgok, amikhez lehet kötődni és jó újra látni, megélni évről-évre.

Noha volt idén is számos újdonság és fejlesztés, az azért látszik, hogy radikális változást nem terveznek a szervezők és elég világosan kirajzolódott a 24. Szigetre, hogy lassacskán minden tényleg a helyére kerül, az előre vezető irányt pedig inkább a minőségbeli fejlesztések jelenthetik, melyek már azért szintén egyre inkább előtérbe kerültek az utóbbi években.

A legnagyobb újdonság idén természetesen a check-in rendszer volt, amit szerintem akár már korábban is bevezethettek volna, hiszen nem csak a terrortámadások, de a kisebb bűncselekmények kiszűrésében is segít, igaz azt azért hozzá kell tenni, hogy pl. a lopások nem a Szigeten a legjellemzőbbek. A rendszer egyébiránt nem nagyon okozott fennakadást a beléptetésben, egyedül a 0. napon alakult ki hosszú sor a sajtós és vendég jegyek átvételénél, de itt is érdemes hozzátenni, hogy a szervezők külön felhívták a figyelmet rá, hogy aki teheti, vegye át karszalagját minél hamarabb, mi is így tettünk, hiszen már augusztus 9-én ott figyelt a csuklónkon. A Sziget ugyanakkor elismerte azt is, hogy kevés jegykiadó ablak üzemelt, azt gondolom, hogy itt mindkét fél odafigyelhetett volna jobban is.

sziget_bedő_dániel
Fotó: Bedő Dániel / Fesztiválok Városa

A színpadok elrendezésében is akadt pár változás, új és sokkal jobb helyre került az Európa Színpad, ami egyébként az egész fesztivál talán legizgalmasabb helyszíne a Világzenei Színpaddal egyetemben. A Blues Kocsma szintén útra kelt, melynek előnye, hogy fedett helyre került, közel a Csónakházhoz, azonban ezzel együtt kicsit perifériára is szorult. Az Aréna új és nagyobb sátrat kapott, de nem lennénk meglepve, ha jövőre az A38-hoz hasonló méretekkel büszkélkedne majd az elektronikus zene kedvenc helyszíne. Ha pedig már szóba jött az A38, a legörömtelibb változás ennek a színpadnak a hangzásában történt, messze szebben szólt, mint az utóbbi években bármikor. Hála a nagy népszerűségének, a Cirque du Sziget helyszín kapott plusz egy sátrat, így folyamatosan mehettek az idén is teltházas előadások. Bár nem gondoltuk volna, hogy lehetséges, a Nagyszínpad előtti teret is ismét megnövelték a VIP áthelyezésével, így lassacskán 70-80 ezer ember is elférhet itt.

Főként a sátrazók örülhettek, hogy idén már a Sziget területén is volt egy kisebb áruház, ahol a megszokott árakon lehetett vásárolni élelmiszereket és egyéb fesztiválkellékeket. Az Aldi konkrétan egy mini szupermarketet húzott fel, mellette grillzónával, így a reggelit/ebédet bárki be tudta szerezni baráti áron is. Reméljük, hogy jövőre is kint lesznek!

Nem kötelező ám Rihannára, meg Guettára menni

Zenei vonalon természetesen a legnagyobb cirkusz Rihanna fellépését övezte előtte és utána is. Mivel én nem láttam a koncertet, egyetlen dologra szeretnék kitérni vele kapcsolatban, mégpedig az ára körüli hisztire. Az egymillió dolláros gázsit a dilettáns bulvárlapok egyből felkapták, holott a szervezők is számtalanszor elmondták már itthon és külföldön is, hogy ekkora neveknél ez körülbelül az induló ár. Az már természetesen más kérdés utólag, hogy ért-e ennyit a produkció.

Na, de jöjjenek azok a koncertek, melyeken valóban ott is voltam. Mivel közel 40 koncertről egyenként kissé hosszadalmas lenne írni, csak a kedvenceket, illetve a csalódásokat fogom megemlíteni, szerencsére utóbbiból igazán nagy csak egy volt.

Amíg a szigetlakók többsége a 0. napon Rihannára volt kíváncsi, addig én a Világzenei Színpadon Buikát választottam. A spanyol, de egyébként afrikai származású énekesnőre és zenekarára kizárólag a minőségi jelzőt lehet használni. A jazzt, poliritmikát, reggae-t és flamencót ötvöző zenéjüket eszméletlen profizmussal és átéléssel adták elő, Buika pedig jó előre leénekelte a színpadról a hátralevő napok fellépőit.

buika_sziget_erdős_dénes
Fotó: Erdős Dénes / Fesztiválok Városa

A kedvencek közt több francia fellépő is helyet kapott, az első Jain, aki egymaga, loopokból felépített zenéjével szórakoztatóbb volt, mint némelyik agyonsztárolt nagyszínpados fellépő évekre visszamenőleg. Alapvetően popzenéről van szó, mégsem a szó legszorosabb értelmében, hiszen a francia lány afrikai, közel-keleti és jamaicai hangmintákkal dobja fel számait. Óriási sikert aratott a párizsi terrortámadásról írt dala, majd egy buborék labda segítségével meg is mászta a közönséget. A végén alig akartuk elengedni őt, de ő sem nagyon szeretett volna menni.

Profizmusban és minőségben egyetlen koncert ütötte meg Buikáék szintjét, ez pedig a Sigur Rós fellépése volt. Sajnos jelenleg éppen nem teljes nagyzenekarral turnéznak, de hárman is olyan lélekemelő utazásban részesítettek, hogy azóta is csak keresem a helyemet. Az izlandi post-rock zenekar azonban nem nyűgözött le mindenkit, ami teljesen rendben van, amennyiben az adott illető tiszteletben tartja magát a zenekart, illetve azok rajongóit is, sajnos ez azonban nem mindenki számára ennyire egyértelmű. Az ötödik, hatodik sor környékén majdnem teljesen élvezhetetlenné tették a koncertet a főleg napijegyesekből álló Muse-rajongók, akik már ekkor foglalták a helyet maguknak a brit bandára, de ezzel sincsen semmi gond, csak ne rombolják direkt beszólásokkal és pofázással mások élményét.

Újra egy világzenei fellépő a legjobbak közt, szintén Franciaországból. A Soviet Suprem balkanbeat, hiphop és russendisko zenéjével már alapból egy furcsa jelenség, hát még ha hozzávesszük, hogy vissza akarják hozni a Szovjetuniót és a kommunizmust. Természetesen csak kifigurázásról van szó, annak viszont az egész műsoruk egyszerre abszurd és szórakoztató. Ők nem azért állítják le a számokat, mert mondjuk nem ugrál mindenki, hanem mert disszidensek vannak a közönség soraiban, vagy éppen az egyik énekes látta, amikor a backstage-ben a kapitalista kólát szürcsölte a másik, ezért pedig gulágba kell küldeni.

A német Boy koncertjét kimondottan vártam, de túl nagy elvárásaim azért nem voltak, mégis sikerült elbűvölniük. A nem túl nagyszámú közönségnek is rettentően örültek, de sokat hozzátett a koncerthez az is, hogy egész héten ekkor hallottam a legszebben szólni az A38-at, mi több, még egy lánykérés is belefért a műsorba, szóval tényleg minden adott volt. Az alapvetően a Haimra hajazó, mégis inkább folkos, akusztikus dalok pont jók voltak délutánra az első sörök mellé, de azért szívesen megnézném őket a későbbiekben az A38 Hajón is.

boy_sziget_bedő_dániel
Fotó: Bedő Dániel / Fesztiválok Városa

Biztosan emlékeztek arra a tavalyi videóra, melyben a közönségen sétáló énekes elkapott egy repülő pohár sört, majd belekortyolt. Na, ő a holland John Coffey énekese volt és ugyan a Szigeten ilyen mutatvánnyal nem rukkolt elő, ő és zenekara az egész fesztivál túlzás nélkül leglendületesebb koncertjét nyomta le. Az európai punk rock rajongók számára azért már régóta nem ismeretlen banda az egész Európa Színpadot legyalulta, volt ott minden a wall of death-től kezdve a sima circle pitig, ami az egyik pillanatban odáig fajult, hogy azon kaptuk magunkat, hogy a keverőpult körül rohangálunk. Őrület volt.

A zárónapon ismét az Európa Színpadra került a legjobb koncert és meg fogtok lepődni, de ismét egy francia zenekar lett a befutó. Az ajánlónkban is szereplő Deluxe nem okozott csalódást hiphopos, funkos és rettentően táncolható zenéjével, mely mellé látványos színpadi jelmezek és persze jelenlét társult. A random d’n’b és dubstep betétekkel tarkított műsort nem lehetett kibírni egy helyben, az is táncra perdült, aki csak véletlenül futott bele a koncertbe. Otthon már simán megtöltik a legnagyobb sportcsarnokokat is, 1-2 éven belül pedig jó eséllyel Európára is rászabadítják a bajusz hatalmát.

Igazán nagyon csalódást szerencsére csak egyetlen fellépő okozott nekem. Kovacs Hollandia egyik legnagyobb reménységének számít, különleges hangja miatt már sok európai fesztivál felfigyelt rá, kissé sötét hangulatú soulos, jazzes dalai pedig hamar behúznak. Legalábbis lemezen, itt viszont leginkább az jutott eszembe, hogy ez az egész erőtlen és leginkább semmilyen. Lehetséges, hogy túl nagy volt neki az A38 sátra, de sajnos semmit sem tudott átadni az egyébként remek szerzeményeiből.

sziget_erdős_dénes4
Fotó: Erdős Dénes / Fesztiválok Városa

A koncertek mellett érdemes megemlíteni a hajnali bulikat és a nem zenei helyszíneket is. A legjobbakat idén is az Afro-Latin Falunál és a Világzenei Színpadnál lehetett bulizni, utóbbinál az utolsó napi hordón táncolós, sátorral bodysurfölős agyelhagyás örökre beégett az emlékezetembe. Persze nem minden a party, aki nyugalomra vágyott az egész napos hajtás után, az most is a Chill Gardenben pihenhetett a legkényelmesebben, vagy az ArtZone műalkotásai között, de a Tábortűz is mindig megmelengette a hajnalra átfázott szíveket. Sajnos ezúttal a Dunában nem lehetett fürdeni a magas vízállás miatt, igaz most elviselhetetlen meleg sem volt. A cirkusz és a színház miatt a Sziget a mai napig kapja a savat, pedig a kortárs társulatok előadásai idén is folyamatosan teltházzal mentek, úgy látszik sokak számára valamiért nehezen feldolgozható, ha komplex élményt kapnak.

Amire még rá kéne feküdni

Tavalyi Sziget-beszámolómat azzal fejeztem be, hogy egyértelműen látszik a hajlandóság a fejlődésre, ez pedig továbbra is megállja a helyét, ahogy fentebb is említettem néhány példában. Ezzel együtt az is tartja magát, hogy még mindig vannak dolgok, amiket talán jobban is meg lehetett volna oldani.

Talán a hűvösebb időjárás miatt, de úgy éreztem, ezúttal sokkal kevesebb helyen lehet ivóvizet tölteni, mint tavaly, ráadásul a Civil Sziget melletti vizesblokknál alig folyt a víz, klassz lenne, ha a hőmérséklettől függetlenül is minél több helyen lehetne vizet vételezni. Szintén nedves téma a zuhanyzók ügye, idén szerintem már ebből is lehetett volna több. Tavaly még éppen kiszolgálta a kempingezőket, idén viszont 10 óra után már több órás sorok is kialakultak, főként a hölgyek részlegén.

Sajnos a 2016-os fesztiváltérkép sem sikerült a legjobbra, persze pár nap után meg lehetett szokni, de úgy érzem, itt kicsit a jópofa grafika az átláthatóság rovására ment. A korábbi, színkódos térkép sokkal egyértelműbb volt, ha azt újítanák fel egy kicsit, talán meg lehetne találni vele az arany középutat.

sziget_erdős_dénes3
Fotó: Erdős Dénes / Fesztiválok Városa

Sokan panaszkodtak a tömegre bent a fesztiválon is, én ezt megint csak árnyalnám egy kicsit. Mivel tömegrendezvényről beszélünk, ahová kizárólag úgy lehet ilyen drága fellépőket elhívni, ha tízezreket engednek be, a látogató saját felelőssége is, hogy időben megérkezzen a helyszínre, ne nyomakodjon előre mindenáron akkor is, ha egyértelműen látszik, hogy nincs már hely elől, és ne próbáljon meg átmászni a kordonon, ha egy sátrat már lezártak. Másrészt azt is tapasztaltam, hogy sokan rögtön az első kajáldához vagy Festipay felöltőponthoz beálltak, ahol törvényszerűen a legnagyobb sorok alakultak ki, miközben a belsőbb részeken folyamatosan pörgött minden kiszolgálás. Ugyanez volt a helyzet a főbb útvonalakkal is. Míg a betonos utakon ezrek mászkáltak egyszerre, addig a “kertek alatt” lézengtek az emberek, utóbbin haladva konkrétan 5 perc alatt el tudtuk érni a Borfalu és az Aréna közt lévő sátrunkat a beengedő kapuktól számítva. Mindazonáltal a 23 óra utáni tömeggel valóban jó lenne kezdeni valamit, ilyenkor ér véget ugyanis az utolsó nagyszínpados koncert, több tízezer embert rászabadítva a többi, jóval kisebb helyszínre. Mivel az A38 gyakorlatilag már elérte, az Aréna pedig lassacskán megközelíti lehetséges méretének határait, talán egy újabb, az A38-hoz hasonló sátor lenne a legkézenfekvőbb megoldás, igaz egy ilyen felépítmény kibérlése és feltöltése hasonló kaliberű nevekkel nem lenne olcsó, és azt is nehéz megmondani, hogy hol férhetne el, ugyanakkor ezzel kényelmesebb lenne jóval a tömeg eloszlása.

Fesztiválok a fesztiválban

Lehet kritizálni a Szigetet, amiért vannak szponzorok (mondjuk a szponzormentes, drágább jegyeket nyilván nem vállalná be senki), vagy hogy mainstream előadókat is hívnak, meg hogy nem borítják már rá az emberekre punkok lépten-nyomon a wc-ket, de az igazság az, hogy még mindig olyan érzés kint lenni, mintha több fesztiválon lennénk egyszerre. Ha szeretném, akkor végig a zenére koncentrálok, ha szeretném, akkor a pihenésre, ha szeretném, akkor a kultúrára, ha szeretném, akkor a barátkozásra, de a legjobb mindegyikbe belekóstolni kicsit. Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy ezt mind egyszerre hány fesztivál tudja a világon, az pedig, hogy ilyen nemzetközi közönség társul mindehhez, csak dob a dolgon. Baromi jó érzés brazil vagy új-zélandi szigetlakókkal haverkodni, még perfekt angoltudás nélkül is, mert egyszerűen mindenki olyan hangulatban érkezik, hogy megszűnnek a nyelvi és kulturális határok.

sziget_bedő_dániel2
Fotó: Bedő Dániel / Fesztiválok Városa

Minden hibája ellenére, ameddig lesz Hungarikum Falu, ArtZone, Cirque du Sziget, színházi és komolyzenei helyszín, Chill Garden, Európa Színpad, Világzenei Színpad, ameddig lesznek olyan fellépők, mint a Sigur Rós, a Fidlar, Buika, Aurora, Perturbator, a Deluxe, M83, Tourist vagy a Boy, addig lehet akár Rihanna b2b David Guetta is a Nagyszínpadon, a Sziget igenis Európa és a világ egyik legjobb fesztiváljaként futhat neki jövőre a 25 éves jubileumnak!

Találkozunk jövőre, augusztus 9. és 16. között!

-1. napi galéria >>>
0. napi galéria >>>
1. napi galéria >>>
2. napi galéria >>>
3. napi galéria >>>
4. napi galéria >>>
5. napi galéria >>> 

Szöveg: Kovács Dávid / Fesztiválok Városa
Nyitókép: Erdős Dénes / Fesztiválok Városa

Advertisements

2 thoughts on “Sikeres főpróba a jubileum előtt – Sziget 2016 beszámoló (1. rész)

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s