fesztiválhír

Új időpontban a Nova Rock 2017, szeptemberben jönnek az első nevek

Más időpontban rendezik meg a jövő évi Nova Rock Festivalt, mint ahogy azt eredetileg tervezték, június közepére tolódik a legnagyobb osztrák fesztivál.

Az eredeti dátum 2017. június 8-10. lett volna, ám a szervezők mai közleménye szerint június 15. és 17. között foglalhatjuk majd el a Nickelsdorf melletti mezőket. Hivatalosan arra hivatkozott Ewald Tatar főszervező, hogy így lesz ideje kifújnia magát a közönségnek, ráadásul az új dátum munkaszüneti napra is esik, de azért már idén is eléggé érződött, hogy elkezdték kannibalizálni egymást a Rock In Viennával, mely jövőre június 2. és 4. között kerül majd megrendezésre, tehát szervezési okok is megbújhatnak a háttérben. Ami viszont igazán biztató is lehet, hogy ilyen tolódás olyankor is elő szokott fordulni, ha egy igazán nagy névnek csak a másik időpont felel meg, elképzelhető, hogy most is hasonló a szituáció.

Az új időpontra minden már megvásárolt jegy érvényes, viszont a vásárlás helyén vissza is lehet váltani őket szeptember 15-ig, ha esetleg valakinek nem jó a friss dátum. Egyébként elővételben eddig 10 ezer bérlet fogyott, az első 2017-es fellépőket pedig szeptember végére ígérik a szervezők, bár azt nem garantálják, hogy headliner is lesz már köztük.

Nova Rock Festival 2017 új időpont tehát: 2017. június 15-17.

Nova Rock 2017 jegyelővétel >>> 

Szöveg: Fesztiválok Városa
Nyitókép: Heimo Spindler / Volume.at

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s