fesztiválhír · koncertek · sajtóközlemény · turnék · zenekar hírek

Žagar: pénteken indul az őszi klubturné

A tavalyi európai klubturnéja után most végre az itthoni klubokban is fellép a hazai elektronikus zene kiemelkedő zenekara, a Žagar. Az idén 15 éves évfordulóját ünneplő csapat még a nyár elején a Budapest Parkban adott nagyszabású koncertet, ahol a Wings of Love-ból ismert Underground Divákkal álltak újra színpadra. Ősszel a hazai klubok mellett azért Londonban is adnak majd egy szülinapi koncertet.

zagar_15_park_160512_nmp_023

A nyári fesztiválszezon után a mostani aktuális koncertrepertoárjuk inkább a 15 év legsikeresebb számairól szól majd. Ugyan új lemezre még várni kell, de nemsokára várható egy speciális ‘point of view’ video és egy Anniversary remix album, melynek az egyik előszele a napokban a neves angol kiadónál (Saved) megjelent ‘Parachuted’ c. hipnotikus techhouse track, amely egy korábbi, a ‘Parachute to Eternity’ c. Zagar felvétel egyfajta reinkarnaciója.

A klubturné számos állomásán vendégek is lesznek az NKA Cseh Tamás Program jóvoltából, mégpedig a hazai színtér egyik új feltörekvő egyénisége Iamyank illetve a Passed zenekar.

  • 09.16  Sopron, Búgócsiga
  • 09.17  Debrecen, Roncsbár
  • 10.08  Győr, Rómerház
  • 10.14  Pécs, Est Café
  • 10.17  Budapest, Várkert Bazár
  • 10.28  Miskolc, Helynekem
  • 10.29  Budapest, Prlmnt
  • 11.10  London, Nambucca
  • 12.29  Budapest, A38

További információk:

Sajtóanyag: Boom Produkció
Fotó: Nagy Márton

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s