turnék · zenekarok

Ők lehetnek a 2017-es fesztiválok headlinerei (4. rész)

Továbbra is van még kikről beszélnünk, ha a lehetséges jövő évi fesztivál headlinerekről van szó, sorozatunk első, második, illetve harmadik része után ezúttal a Metallica, az Aerosmith, a The Killers, a The Smashing Pumpkins és a Korn került terítékre.

Metallica

November közepén dupla Metallica-album jön, de a thrash banda már október végén megkezdi a turnézást Latin-Amerikában, utána pedig az USA és Kanada következhet, míg a nyár valószínűleg Európáé lesz. Pletykaszinten már fel is merült a Download fesztiválok, a Nova Rock, a Rock am Ring és a Pinkpop neve is, tehát júniusra várható az érkezésük.

Körülbelüli tiszteletdíj: 1.200.000-1.600.000 USD

metallica-at-mercedes-benz-arena-by-ross-halfin
Fotó: Metallica
Aerosmith

Steven Tyler júniusban már tényként beszélt arról, hogy az Aerosmith 2017-ben búcsúturnéra indul, majd feloszlik. A zenekar dobosa, Joey Kramer azonban nemrég azt nyilatkozta, hogy bár évek óta napirenden van a feloszlás gondolata, egyelőre nincs lefixálva semmi. Akárhogy is, októbertől ők is beveszik Dél-Amerikát, mely koncerteknek remélhetőleg lesz folytatása, de hogy ez egy búcsúturné része lesz-e, azt még maga az Aerosmith sem tudja megmondani.

Körülbelüli tiszteletdíj: 1.000.000-1.400.000 USD

aerosmith
Fotó: Aerosmith
The Killers

Ugyan Észak-Amerikában a The Killers idén is koncertezget, a háttérben mégis folyamatosan zajlanak az új lemez munkálatai, mely a tervek szerint év végén vagy 2017 elején jelenhet meg. Jövőre már egészen biztosan újra teljes gőzzel indulnak majd útnak, és az európai fesztiválok egyik nagy kedvenceként garantálható a nyári felbukkanásuk is.

Körülbelüli tiszteletdíj: 600.000-900.000 USD

the-killers
Fotó: The Killers
The Smashing Pumpkins

Izgalmas dolgok zajlanak a The Smashing Pumpkins háza táján is, ugyanis Billy Corgan szerint valami nagy dolog fog történni a jövőben a zenekarral, ez pedig valószínűleg egy reunion turné lesz. A klasszikus felállás 2000-ben oszlott fel, ám az utóbbi időben már kézzelfogható jelei voltak annak, hogy újra összejöhet a Billy Corgan, James Iha, Jimmy Chamberlain és D’arcy Wretzki alkotta négyes, ami ha valóban megvalósul, jövőre a The Smashing Pumpkins lehet az egyik legkeresettebb fesztiválfellépő.

Körülbelüli tiszteletdíj: 400.000-700.000 USD

smashing_pumpkins
Fotó: The Smashing Pumpkins (klasszikus felállás)
Korn

A Korn már idén nyáron is sok fesztiválon megfordult, ám októberben megjelenő új albumuk okán jövőre is könnyedén beléjük futhatunk majd. A friss lemezt már év végén hozzák Európába a Limp Bizkit társaságában, de a tavaszi/nyári folytatásra is mérget vehetünk.

Körülbelüli tiszteletdíj: 300.000-600.000 USD

korn_2016_photo-by-terrenceblanton-small
Fotó: Terrence Blanton

 

Szöveg és gyűjtés: Fesztiválok Városa
Nyitókép: Jen O’Neill / Reading Festival

3 thoughts on “Ők lehetnek a 2017-es fesztiválok headlinerei (4. rész)

Leave a comment