concert

Lindsey Stirling újra Budapesten!

Lindsey Stirling, az amerikai hegedűvirtuóz továbbra is rettenthetetlen, mindig mer nagyot álmodni. A saját neve alatt 2012-ben kiadott album megjelenése óta, az elektronikus zene impresszáriója. A komolyzenei képzettséggel rendelkező hegedűs, táncos, művész a XXI. század egyik leginnovatívabb sztárja lett, hegedűalapú elektronikus zenéjét, lehengerlő akrobatikus tánckoreográfiájával egészíti ki. A legújabb lemezének címét viselő, Brave Enough turnéja keretében, 2017. február 27-én, a Papp László Budapest Sportarénában lép fel újra.

Sikere megállíthatatlan. A 2014-ben megjelent “Shatter Me” című albumával rögtön a Billboard Top 200 slágerlistájának 2. helyén nyitott. A Dance/Electronic Album slágerlistán 1. helyre ugrott, a Classical Album slágerlistán pedig 21 egymást követő hétig tartotta első  helyét. Elhódította a legjobb Dance/Electronic albumnak járó Billboard Music Award díjat is, és a „Shatter Me” album a RIAA szervezet kritériumai alapján aranylemez lett. A YouTube videomegosztó platformján idén már több mint 8 millió feliratkozóval rendelkezik, és a több mint 1,3 milliárd megtekintéssel Lindsey a 4. helyet kapta a YouTube-művészek aktuális Forbes listáján, így ő lett a legjobb helyezést elérő női előadó. Turnéjával világszerte a címlapokra került, első irodalmi műve a „The Only Pirate at the Party” című könyv – melyet testvérével, Brook S. Passey-vel közösen írt –, felkerült a New York Times bestseller-listájára.

Elképesztő sikerű videói és turnéi közben készült el harmadik albuma a Brave Enough, mely érettebben ugyan, de elődje fonalát igyekszik folytatni. Tavalyi turnéja befejezése után, 2015 augusztusában legjobb barátja és zongoristája, Gavi, kórházba került és nem sokkal később tragikus módon elhunyt. Hatása, szellemisége az egész kreatív folyamaton kitörölhetetlen nyomot hagyott. „Ez volt életem legnehezebb időszaka” – meséli. „A munkába akartam temetkezni, érzelmeimet el akartam rejteni. Szembesülnöm kellett velük, időt kellett adnom, hogy leülepedjenek a dolgok, majd kifejezésre kellett juttatnom őket.”

A végeredmény egyszerre virtuóz és egyben robban szét az energiától. A történet ott folytatódik, ahol a Shatter Me-nél abbamaradt. A balerina kitört a hógömbből, így most egy új világban, új örömökkel és új félelmekkel szembesül.

A színpadon mindíg kecses, lehengerlő amerikai művésznő koncertjeit világszerte nagy várakozás övezi. 2015-ös hatalmas budapesti sikere után nem volt kérdés a folytatás. Lindsey Stirling egyedi előadóstílusa, bája és lehengerlő energiái 2017. február 27-én ismét rabul ejtik az Aréna közönségét.

Lindsey Stirling @ Sportaréna jegyelővétel >>> 

Sajtóanyag: Broadway Jegyiroda

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s