turnék · zenekarok

Brutálisan fogynak a jegyek a Coldplay európai koncertjeire

Az exkluzív jegyelővétel szerdán indult el a Ticketmaster oldalain a Coldplay európai koncertjeire, ma viszont már széles körben is megindult a jegyterjesztés, ami azt eredményezte, hogy több helyszínen is 30 perc alatt elfogyott az összes jegy, emiatt pedig újabb dátumokat jelentett be a brit zenekar. Emellett időközben szinte biztossá vált, hogy Magyarországon nem lesz Coldplay-koncert 2017-ben.

Annak ellenére, hogy igencsak megkérik az árát a koncerteknek (kb. 30 ezer forinttól indulnak a jegyek), gyakorlatilag pillanatok alatt felvásárolták a belépők nagyon nagy részét, hat városban pedig már biztosan duplázik is a Coldplay. Ezek Brüsszel, Párizs, Cardiff, Milánó, Göteborg és Frankfurt, de a hírek szerint a többi helyszín is közel van a teltházhoz, így aki a bécsi koncertre pályázik, annak is ajánlott minél hamarabb beszereznie a jegyét ide kattintva.

A Coldplay ezek mellett bejelentette az észak-amerikai stadionturnéját is, ami egybeesik a 2017-es Sziget Fesztivállal is, így gyakorlatilag eldőlt, hogy jövőre sem lesz Coldplay-koncert nálunk. Az ígéret szerint fesztiválkoncerteket is adnak majd Chris Martinék, de sajnos ez itthon a Szigeten kívül máshol nem kivitelezhető, stadionkoncert pedig azért nem valószínű, mert a régióban már Bécsben és Varsóban is fellépnek, ráadásul az osztrák fővárosban is reális lehetőség van egy második dátumra a jegyfogyás alapján.

Így áll most a Coldplay világkörüli turnéja (kiemelve az új dátumok):

  • 06.06: Olympiastadion, München (D)
  • 06.08: Grand Stade, Lyon (F)
  • 06.11: Ernst Happel Stadion, Bécs (AT)
  • 06.14: Red Bull Arena, Lipcse (D)
  • 06.16: HDI Arena, Hannover (D)
  • 06.18: Stadion Narodowy, Varsó (PL)
  • 06.21: Koning Boudewijnstadion, Brüsszel (B)
  • 06.22: Koning Boudewijnstadion, Brüsszel (B)
  • 06.25: Ullevi Stadion, Göteborg (S)
  • 06.26: Ullevi Stadion, Göteborg (S)
  • 06.30: Commerzbank-Arena, Frankfurt (D)
  • 07.01: Commerzbank-Arena, Frankfurt (D)
  • 07.03: San Siro, Milánó (IT)
  • 07.04: San Siro, Milánó (IT)
  • 07.08: Croke Park, Dublin (IRL)
  • 07.11: Principality Stadium, Cardiff (UK)
  • 07.12: Principality Stadium, Cardiff (UK)
  • 07.15: Stade de France, Párizs (F)
  • 07.16: Stade de France, Párizs (F)
  • 08.01: MetLife Stadium, New York (US)
  • 08.04: Gillette Stadium, Boston (US)
  • 08.06: FedExField, Washington (US)
  • 08.08: FedExField, Montreal (CAN)
  • 08.12: US Bank Stadium, Minneapolis (US)
  • 08.14: CenturyLink Center, Omaha (US)
  • 08.15: Sprint Center, Kansas City (US)
  • 08.17: Soldier Field, Chicago (US)
  • 08.19: Quicken Loans Arena, Cleveland (US)
  • 08.21: Rogers Centre, Toronto (CAN)
  • 08.25: NRG Stadium, Houston (US)
  • 08.28: Hard Rock Stadium, Miami (US)
  • 09.23: CenturyLink Field, Seattle (US)
  • 09.26: Rogers Place, Edmonton (CAN)
  • 09.29: BC Place, Vancouver (CAN)
  • 10.02: Moda Center, Portland (US)
  • 10.04: Levi’S Stadium, San Francisco (US)
  • 10.08: Qualcomm Stadium, San Diego (US)

Szöveg: Fesztiválok Városa

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s