klubkoncertek · klubok

Tricky új zenekarával érkezik az A38 Hajóra

A bristoli trip hop egyik atyaúristene, a húsz éve szólóban dolgozó Tricky együttest alapított, és új lemezét már e zenekar tagjaként (bár legfontosabb tagjaként, dalszerző-frontembereként) jelentette meg. Tricky ezt a lemezt mutatja be a Skilled Mechanics-szal, de természetesen a koncertprogramba bekerültek a régi klasszikusok is. Tricky hat év után újra Magyarországon, először klubkoncerten.

Nehéz mainstrream popelőadót mondani (mondjuk Trent Reznoron kívül), aki a fájdalomból, sötétségből, reménytelenségből olyan fantasztikus életmű-csodapalotát épített volna, mint Adrian Thaws, azaz Tricky. A kőkemény bristoli gyerekkor – apja még fia születése előtt elhagyta a családot, anyja Tricky négyéves korában öngyilkos lett, Tricky lényegében az utcáb élt és tizenévesen már megjárta a börtönt – máig ható nyomot hagyott a dalszerző-előadó-produceren.

Trickyt valóban a zene mentette meg: a Wild Bunch nevű bristoli sound systemben kezdte, azzal a DJ Milóval, akivel most a Skilled Mechanicsot is alapította. Ebből a Wild Bunchból nőtt ki aztán a kilencvenes évek egyik legfontosabb brit zenekara, a műfaj- és közérzetteremtő Massive Attack, aminek első, korszakos hatású lemezén Tricky is közreműködött.

Aztán szólókarrierbe kezdett, és eszelős tempóban gyártotta súlyosabbnál súlyosabb lemezeit. A kilencvenes évek második felében négy év alatt öt, elemi hatású albumot adott ki. Ezeken zseniális vendégénekesnők sora működött közre, Björktől Martina Topley-Birdön és Neneh Cherryn át Siouxsie-ig és Alison Moyet-ig. Tricky elképesztő érzékkel választotta ki énekesnőit. Emellett már-már fanatikusan kotyvasztotta a hangzásokat, amelyekben rock- és metálgitárok keveredtek sötéten zuhogó elektronikus alapokkal, dark-poppal, magába rántó trip hoppal, amelyek, kiegészülve Tricky túlvilági suttogásával-mormogásával egyetlen kavargó masszává álltak össze.

Húsz évig szinte sosem énekeltem egyedül” – mondja Tricky. “Váltásra volt szükségem.” Így aztán Tricky váltott, tavaly Berlinbe költözött, és életében először zenekart alapított. A Skilled Mechanics (Képzett Műszerészek) egy CIA-kifejezés a különlegesen képzett, általában ölésre használt ügynökökre. “Annyira sötét és cinikus kifejezés, hogy rögtön megragadt bennem” – mondja Tricky. A Skilled Mechanics-szal Tricky különös identitásjátékba kezdett: miközben zenekari tagként igyekszik háttérbe szorítani magát (erre utal, hogy a hivatalos fotókon a zenekarból egyetlenként maszkot visel), mégis az előtérbe kerül, hiszen klasszikus énekes-frontember szerepbe került.

A Skilled Mechanics éppoly sötét és letaglózó erejű, mint Tricky korábbi produkciói. A koncerten ezt a lemezt mutatja be zenekarával, amelynek tagjai között ott a régi bristoli barát, DJ Milo, illetve az elképesztő hangú dobos-énekes, Luke Harris. Az új számok mellett azonban természetesen a régi nagy klasszikusok is ott lesznek, teljes áttekintést nyújtva egy nem mindennapi karrierről.

Tricky pres. Skilled Mechanics @ A38 Hajó jegyelővétel >>>

Sajtóanyag: A38 Hajó

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s