fesztiválhír · programajánló

CAFe Budapest 2016 ajánló – Hiromi és Cory Henry koncertek

Két egykori csodagyerek a CAFe Budapesten, akiket ma már a legnagyobbak között tartanak számon. Cory Henry hatéves korában már a legendás Apolló Színházban zenélt, 2006 óta többek között olyan sztárok társaságában lépett fel, mint Bruce Springsteen, The Roots és a Boyz II Men, a Snarky Puppy tagjaként pedig már két Grammy-díjat is nyert. Hiromi első koncertjét tizenkét évesen adta, két évvel később a Cseh Filharmonikusokkal játszott, majd 17 évesen Chick Coreával lépett fel. A japán zongoraművésznő október 21-én Trio Project elnevezésű formációjával, két nappal később Cory Henry a The Funk Apostles kíséretében lép színpadra.

hiromi_5_photo_by_muga_miyahara
Hiromi

Sokan a jazz egyik legvarázslatosabb muzsikusának tartják Hiromit, aki nemcsak kivételes technikájával, hanem utánozhatatlan előadásmódjával is elkápráztatja a közönséget. Minden porcikájával muzsikál, elképesztő intenzitással adja át magát a felhangzó zenének. Tehetsége és improvizáció iránti fogékonysága korán feltűnt, de igazán akkor bontakozott ki, amikor húszévesen a Berklee-re ment tanulni. Első albuma Another Mind címmel jelent meg 2003-ban, amellyel Japánban elnyerte Az év jazzlemeze címet. „Nem akarom elnevezni a zenémet. Megteszik ezt mások helyettem. A zeném mindannak az elegye, amit hallgattam és tanultam. Van benne klasszikus zene, rock, jazz, de nem akarom meghatározni, hogy mit játszom.” – mesélte egy interjúban. Műfaji nyitottságának és előadói kvalitásának köszönhetően egy új közönségrétegben is felébresztette az érdeklődést a műfaj iránt. Tavaly a pécsi közönséget már elbűvölte, október 21-én a Müpába saját triója élén érkezik. A formációnak idén áprilisban már a negyedik albuma jelent meg Spark címmel, ami egyben Hiromi tizedik CD-je. A The Trio Project ritmusszekciója rendkívül keresett muzsikusokból áll. Jimmy Johnson basszusgitáros korábban többek között James Taylorral illetve Allan Holdsworth-szal dolgozott, a dobok mögött pedig Simon Phillipset hallhatjuk, akinek listáján nem kisebb nevek szerepelnek, mint Toto, The Who és David Gilmour.

cory_henry
Cory Henry

A brooklyni születésű Cory Henry kétévesen kezdett el zongorán és Hammond-orgonán játszani, négy évvel később pedig már a harlemi Apolló Színházban zenélt, és rendszeresen fellépett New York-i templomokban. Igazi gospel hátterű muzsikus, aki mára univerzális zongoristává és jazzorgonistává vált. Példaképeinek Oscar Petersont és Art Tatumot tartja. Zenéjében – mit sem törődve a műfaji határokkal – a jazzt az R&B-vel, a funkkal és elektronikus zenékkel elegyíti. Karrierje 19 évesen indult be igazán, amikor Kenny Garrett világkörüli turnéján muzsikált.  Az új generáció egyik legjobb improvizációs képességű billentyűseként jegyzik, aki Robert Glaspertől Bruce Springsteenig számos előadóval dolgozott már együtt. Saját albumai, a 2014-es First Steps és az idei The Revival az iTunes jazzlistáján az első helyig meneteltek. Idén nyáron pedig egész Amerika megismerte, ugyanis Jimmy Fallon vendégeként a The Tonight Showban zenélt és beszélt új lemezéről. A nyár másik nagy durranása pedig az volt, amikor Jacob Collierrel a BBC Promson sajátos feldolgozásban adták elő Michel Jackson Billy Jean című slágerét.  Október 23-án a Müpa melletti CAFe sátorba futurisztikus hangzásokkal kísérletező formációja, a The Funk Apostles élén érkezik.

Hiromi: The Trio Project
  • 2016. október 21., 20.00
  • Müpa — Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Közreműködik: Hiromi – zongora, Jimmy Johnson – basszusgitár, Simon Phillips – dob
  • További információ: http://www.cafebudapestfest.hu/program?id=79390
Cory Henry & The Funk Apostles / KNOWER
  • 2016. október 23., 19.00
  • Müpa CAFe sátor
  • Cory Henry & The Funk Apostles:  Cory Henry, Nick Semrad – billentyűs hangszerek, Andrew Bailie, Adam Agati – gitár, Sharay Reed – basszusgitár, Taron Lockett, Cleon Edwards – dobok
  • KNOWER: Genevieve Artadi – ének, Louis Cole – dob, Dennis Hamm – billentyűs hangszerek, Sam Gendel – szaxofon, Sam Wilkes – basszusgitár
  • További információ: http://www.cafebudapestfest.hu/program?id=81579
További információ:

 

Sajtóanyag: CAFé Budapest

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s