klubkoncertek · klubok

Februárban Tycho az Akváriumban!

A gyönyörű, elszállós downtempo elektronika egyik legjobb produkciója, az amerikai Tycho két éve járt először Magyarországon, az A38 Hajón. A polihisztor-képzőművész-grafikus-fotós-zenész Scott Hansen és együttese visszatér: legfrissebb, alig két hete megjelent Epoch című meglepetéslemezének bemutató koncertje az A38 Hajó szervezésében az Akvárium Klubban lesz.

Scott Hansen rendkívül sokoldalú tehetség. A kaliforniai fiatalember nem csupán fotós, grafikus, képző- és multimédia-művész, a szakmai körökben elismert iso50 blog létrehozója, de – erről az oldaláról talán többen ismerik – remek zenész is. A Hold Tycho nevű kráteréről elnevezett egyszemélyes projektjének (és a hozzá kapcsolódó, a koncerteken fellépő zenekarnak) nem is találhatott volna kifejezőbb nevet. Mert a Tycho muzsikája valóban egyfajta „asztrológiai zene”, némi túlzással akár „a szférák zenéjének” is nevezhetnénk.

Nagyszabású, lebegős, elszállós, kissé pszichedelikus IDM (azaz Intelligent Dance Music – „intelligens tánczene”) a Tycho produkciója, csilingelő, visszhangos gitárokkal, sodró basszusmenetekkel és álomszerű hangulatokkal.

A Tycho a kilencvenes évek második felének downtempójában gyökerezik, sokan a Boards Of Canadához hasonlítják. Önmagában a zene talán kissé „vékonynak” is tűnik (Hansen több interjújában elmondja, hogy elsősorban képzőművésznek tartja magát), de a látványos és aprólékos részletességgel kidolgozott, különleges vetítés egészen összetett, komplex élménnyé avatja a Tycho élő koncertjeit.

A képzőművészeti iskolát végzett, és grafikusként nagyon aktív Hansen saját maga készíti a Tycho lemezborítóit, videóklipjeit, és a kortárs elektronikuszenei színtér talán legegységesebb és legjellegzetesebb vizuális világát (igazi, zenéhez illő „ambientjét”) hozta létre. Ahogy művésznevét a Hold kráteréről választotta, úgy építgette az évek során markáns, természeti elemekből, kiüresített, minimalista tájképekből összeállított, Frank Stella konstruktivizmusát idéző műveit, lemez-bookletjeit és borítóit. A hasonló zenék fellegvárában, Com Truise, Emancipator és Gold Panda kiadójánál, a Ghostly Internationalnél alkotó Hansen már komplett összművészeti életművet hozott létre.

A Tycho ötödik nagylemeze, az Epoch pár hete jelent meg, teljesen váratlanul, igazi digitális meglepetésalbumként. Az elődeinek zenei világát kiteljesítő, meseszép, álomszerű downtempo-album koncertturnéja jövő februárban érkezik Európába. A két évvel ezelőtti hatalmas sikerű koncert után 2017-ben ismét Budapesten a Tycho, ezúttal az A38 Hajó szervezésében az Akvárium Klubban.

Tycho @ Akvárium Klub, Budapest

Sajtóanyag: A38 Hajó

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s