fesztiválhír · programajánló

Tavasszal Koncz Zsuzsa nagykoncert az Arénában!

Koncz Zsuzsa igazi állócsillag a magyar popzene egén, dalai minden korban aktuálisan a mához szólnak – ráadásul egyáltalán nem elérhetetlen legenda, hiszen koncertjeivel folyamatos és eleven kapcsolatot tart fent közönségével. A páratlan karrier újabb állomásaként 2017. március 11-én tizenegyedik alkalommal lép színpadra a Papp László Budapest Sportarénában.

koncz_zsuzsa1

2014-ben, a tizedik, jubileumi Aréna-koncertje előtt felmerült benne a minden valódi művészt időnként elérő kérdés: elég-e a pályán szerzett tapasztalat, tudás, tehetség, hogy egy ekkora akadályt tizedszerre is sikeresen vegyen, hogy a közönség, amely évtizedek óta hű volt hozzá, ezúttal is ott lesz-e vele?

Attól a két évvel ezelőtti, hihetetlenül zsúfolt telt háztól olyan életre szóló élményt és lendületet kaptam, amely még ma is erőt ad.” Ez a lendület hívta életre most megjelent negyvenedik albumát is, a Vadvilágot. Megalkuvás nélküli, elgondolkodtató, mégis szórakoztató és élvezetes, modern lemez született, mint mondja: „eddigi hagyományainkhoz híven, magán- és közügyeinkről…”

koncz_zsuzsa2

Koncz Zsuzsa negyvenedik (!) albuma, a Vadvilág megjelenését követően Zsuzsa minden idegszálával a nagykoncertre készül. Mindig eseményszámba menő fellépéseit kezdettől fogva alapos munka előzte meg, s ez most sincs másként. A tavaszi nagykoncerten bemutatkozik az új lemez, de természetesen hallhatunk olyan régi nagy kedvenceket is, amelyektől Koncz Zsuzsa az lett, aki: ünnepelt, rajongott sztár, és közvetlen, őszinte előadó.

„Az Aréna páratlan, de félelmetes erőtér; elképesztő méreteivel óriási kihívás egy énekesnek. Fantasztikus lehetőség gondolataink és érzelmeink összekapcsolására. Az igazi kihívás, vagyis a lényeg benne az, hogy az egyes emberek a zene hatására közösséggé válhatnak-e, hogy képesek vagyunk-e rá, hogy tudunk-e együtt lélegezni, együtt énekelni, megfogni egymás kezét. Sikerülhet-e ezt megteremteni a dal, a zene, a gondolat erejével. Márpedig én hiszem, hogy igen, sikerülhet, hiszen azért leszünk ott, mert mindannyian erre vágyunk. Hát ezért ARÉNA!

Koncz Zsuzsát 2017. március 11-én láthatjuk és hallhatjuk újra az Aréna színpadán, és biztosak lehetünk benne, hogy meglepetésekben ezúttal sem lesz hiány.

Jegyek kaphatók >>>

A lemez október végétől kapható a boltokban, valamint november 11-től letölthető a Hungaroton Zeneáruházból >>>

Sajtóanyag:

 

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s