fellépőbejelentés · fesztiválhír

Grace Jones, Moderat, Jeff Mills, Joy Orbison a horvát Dimensions 2017-en

Az Outlook után megérkezett a Dimensions Festival első bejelentése is, a szintén a Punta Christo erődöt megremegtető, főként elektronikus zenei fesztivál most is a szcéna igényesebb vonulatából válogatott, nem egy különlegességet is a line-upba csempészve.

Kezdjük rögtön a nyitókoncert programjával, melyet hagyományosan a pulai római amfiteátrumban tartanak. Az este húzóneve Grace Jones lesz augusztus 30-án, akit modellként és R&B, funk, diszkó és reggae énekesnőként is ismerhetünk, rajta kívül pedig a Moderat, a Yussef Kamaal és a Moses Boyd lép még fel a nyitókoncerten.

Másnap már indul a fesztivál törzsprogramja, de ide is jutottak olyan nevek, mint Jeff Mills, Marcel Dettman, Nina Kraviz, Joy Orbison, Daphni, Ata Kak, Levon Vincent, a Mungo’s HI-FI, Theo Parrish, Floating Points, illetve a teljesség igénye nélkül Skeptical.

A teljes eddigi Dimensions 2017 line-up alább:

dimensions2017_lineup

A Dimensionsre gyorsan fogynak a jegyek, de még rá lehet csapni néhányra, maga a fesztiválbérlet 161,50 euróba kerül, mely mellé a kempingjegy 81,50 eurót kóstál. A nyitókoncertre külön kell jegyet vásárolni, ennek 35 euró az ára.

Dimensions 2017 jegyelővétel, további infók >>>

Szöveg: Fesztiválok Városa
Nyitókép: VAAG. Photography

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s